mi a siker
 

 

MIT GONDOLSZ SIKERNEK?

Mi a siker definíciója? Sokan sokféleképpen fogalmazzák meg hogy ők mit tekintenek “Sikernek”, de fejtegetésükben általában közös szál hogy valamilyen cél elérése az amit sikernek hívnak. Ez így több mint érdekes számomra, mert nagyon nem mindegy hogy milyen nézőpontból nézzük a siker lehetőségét.

Sokszor azt lehet látni, akár közvetlen környezetünkben is hogy nem tudnak pozitívan értékelni olyan dolgokat amiknek van olyan része ami alapvetően sikeres.

A siker megélésének legnagyobb élvezői az önbecsülésünk és a motivációnk. Ha csak a végső cél elérését vagy annak tökéletes megoldását tekintjük sikernek, akkor értelemszerűen a végcélhoz vezető úton tapasztalt eredményeket nem értékeljük annak. És ez súlyos probléma! Mert ilyenkor folyamatosan nem tudunk feltöltődni pozitív sikerhez kötődő élményekkel így önértékelésünk nehéz napokat él meg, és motivációnk lassan elhagy bennünket.

Többször láttam én magam is hogy pusztán azért mert az elért eredmény nem lett tökéletes elfogott bennünket a letargia érzése. Volt aki egyszerűen feladta céljának elérését, és volt akinek annyira elment a kedve az egésztől, hogy szabályos önmarcangolásba kezdett csak azért mert valami nem úgy lett mint ahogy azt Ő elképzelte. Persze utána pár óra elteltével vagy egy-két nap múlva már általában másként látjuk a történteket, de nagyon nehéz ilyenkor újból nekiveselkedni egy jobb megoldásnak. 

És itt ebben a pontban valamit másként kell csinálnunk!

Ha nézőpontunkat például minden olyan eredményre vagy tapasztalatra fókuszáljuk ami segít minket céljaink elérésében, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a siker élményét sokkal többször fogjuk megélni, mint azt korábban gondoltuk! És miért ne tennénk így hiszen, az aktuális akár eredménytelen megoldásnak is vannak sikeres részei.

siker nézőpontja
Ezért én személy szerint a “Mindenben van valamilyen Siker” típusú ember vagyok és ezért három kategóriába teszem a megoldásaimat.

Az első kategória ha a részmegoldás minden tekintetben megfelelő, ilyenkor teljes a siker és miután szírtaki táncot lejtve megrendeztem saját örömünnepemet lehet továbblépni a cél felé. A második kategória ha a működik a dolog de nem az igazi. Akkor ami jó benne az egyértelműen sikerrész, a többin pedig még finomítok és utána lépek tovább. A harmadik kategória ha az adott elképzelésem egyáltalán nem működik. Ilyenkor azt szoktam mondani némi öniróniával, hogy “Na ez is sikerült!” Vagy legalább most már tudnom hogy ez így biztosan nem fog működik. Én ezt is részben pozitív dolognak könyvelem el, és persze újra gondolva nekiállok a megoldás kidolgozásához. Szóval a siker eléréséhez a nézőpontnak nagyobb szerepe van mint gondolnánk.

Mindenben van valamilyen pozitív dolog, csak nézőpont kérdése!

Végső Gondolat

Persze tudom hogy néha tud az élet olyan helyzetet teremteni amikor nem a Hurrá Optimizmus jut előszőr az eszedbe. Sikerre ilyenkor is szükséged van, méghozzá jobban mint bármikor idáig. Úgyhogy keresd meg azokat a szempontokat amiken keresztül látod a pici sikereidet, aktiváld kreatív küzdőszellemedet és lépj tovább!

Gyakori Kérdések

A sikeres emberek mindig azok voltak?

Természetesen nem. Sőt ha hallanád hogy hány próbálkozásuk volt teljes bukás vagy csak részben pozitív akkor nem hinnél a fülednek.

Mi a sikernek a titka?

Ha végig gondolom hogy egyáltalán van-e ilyen akkor arra mindig arra jutok, hogy ha van akkor a siker titka csak te magad lehetsz.

Szép napot!